Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 195. oldalontalálható.
ÍRTA
BIRÓ LAJOS
MÁSODIK KIADÁS
BUDAPEST, 1918 – AZATHENAEUM IRODALMI
ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT KIADÁSA
9379. – Budapest, azAthenaeum r.-t. könyvnyomdája.
Lomnicról vidám társaság indult kirándulásra. Tizenöten voltak ahárom vezetőn kívül: asszonyok, leányok, férfiak, mind fiatalok ésjókedvűek; színes, nyári blúzokban a nők, könnyű turistaruhában aférfiak, mindnyájan szalmakalapban, amely mellé virágokat tűzdeltekkésőbb.
Jókedvűen vágtak neki a széles útnak, hangosan nevetve éstréfálkozva. A júniusi reggel még hűvös volt, de a dél felé haladónap már melegen tűzött le.
A társaság elhagyta a széles, kényelmes utat és hegyi ösvényekenhaladt fölfelé. Ez már a magas Tátra alpesi világa volt. A fákmegkisebbedtek, kopasz sziklák tolták felfelé tar fejüket és ahaladás lassabbá lett. A társaság még jókedvű volt. Hol az egyik,hol a másik szaladt előre: bizonyítani, hogy nem fáradt és hogy azút nem is fáradságos. Egy karcsú, szőke leány egyre a társaság élénvolt vidáman kipirulva, nevető szemmel: élvezvén ifjuságát,-4-erejét és a nyarat, amelynek a napja izzó sugárkévékkel verte széta délelőtt hűvösségét.
Egy kis erdő felé közeledtek. A karcsú fenyők sötéten éskomolyan állottak, homályba zárván a teret mögöttük. A szőke leánygyors léptekkel vezette a társaságot a sziklás ösvényen. Egyszerremegállott, hirtelen visszadobbanva és halkan sikoltott egyet.
A könnyű sikoltásra ijedten állott meg mögötte a társaság. Azerdőben előttük, a zöld ragyogású sötétségben élet támadt, a homálymegmozdult és az erdőből a napsütötte erdőszegély szikrázóvilágosságába kilépett egy férfi.
Kalap nem volt a fején, a lábán szandált hordott. Ócska szürkeruha lógott le rajta, nyári ingéből – gallér nélkül – duzzadva törtfelfelé bikanyaka és a nyakon keményen, gőgösen ült oroszlánfeje.Az óriási tagok, a titáni váll, a duzzadó nyak, mintha mind csakarra szolgáltak volna, mintha egyébre nem is teremtődtek volna,hogy ezt a merészen, magasan, felségesen és ijesztően felfelé szökőfejet hordozzák. Ezen a fejen a királyiság, a parancsolás, anagyság és az akarat tündökölt. Az erős orr mögött mélyen benn anagy homlokívek alatt két hideg fényű kék szem szórt sugarat. Azelőretörő áll nem rontott a fej szépségén, csak zordabbá éskeményebbé tette. A bajusz és a szakáll -5- úgy símult ela finom metszésű száj körül, hogy a fejét az oroszlán fejéhez tettehasonlóvá. Az óriási jobb kéz botot tartott, egy rettenetesdorongott, egy ijesztő és hatalmas fegyvert. A balkezében nem voltsemmi és a férfi úgy állott a sötét erdő napsütötte szélén, mint afélelmes ősember, az erdő ura, a féltékeny őrizője és parancsolója,aki jobb kezének hatalmas fegyverével szétzúzza a birtokábatolakodókat.
A bot azonban nem mozdult. A kirándulók riadtan és zavartanállottak. A fecsegések, a nevetések elhallgattak és nagy némaságereszkedett le, mintha a sötét, csendes fenyőerdőből suhogott volnaki. A férfi az erdőszélén még végigpillantott egyszer a társaságonés eltűnt az erdőben.
A kirándulók